V I L Á G O K K Ö Z Ö T T - Á T U T A Z Ó B A N
B E T W E E N W O R L D S - I N T R A N S I T I ON
B E T W E E N W O R L D S - I N T R A N S I T I ON
In the threshold between worlds, the journey is never simply a passage across lands but a movement of consciousness itself. The works gathered here trace the manifold routes of a life lived as a voyager of meaning, where distant horizons are not destinations but openings into unseen dimensions. Drawing on fieldwork in Sumba and Java, and on diverse terrains of ritual and symbol, this practice observes that the sacred is not confined to temples or texts, but emerges in acts of crossing — in the pause before stepping over a river, in the repetition of an ancestral gesture, in the suspended stillness of a horizon that both beckons and dissolves.
This proposition gains a particular tension within the context of the exhibition space itself: a former baroque Catholic church, now functioning as a gallery. Here, the sacred does not return as doctrine or belief, but as a residual architecture of attention. The works do not reactivate the temple as a site of worship; instead, they displace its authority, allowing ritual, myth and image to circulate beyond fixed theological frameworks. The sacred is thus neither negated nor restored, but redistributed — unfolding as a mode of perception rather than a prescribed space.
Within this framework, the universal and the particular do not oppose but coalesce. The layered vocabularies of global myth and indigenous ritual are not fragments to be reassembled, but active voices within an ongoing dialogue between body and space, instinct and reflection. The recurring image of the boat — at once cradle and coffin, ark and vessel — carries the double weight of beginning and ending, presence and transcendence. It invites the viewer not toward a stable meaning, but into a dynamic field of thresholds, where one world continuously gives way to another, and where the sacred persists as the texture of transition itself.
--------------------------
This proposition gains a particular tension within the context of the exhibition space itself: a former baroque Catholic church, now functioning as a gallery. Here, the sacred does not return as doctrine or belief, but as a residual architecture of attention. The works do not reactivate the temple as a site of worship; instead, they displace its authority, allowing ritual, myth and image to circulate beyond fixed theological frameworks. The sacred is thus neither negated nor restored, but redistributed — unfolding as a mode of perception rather than a prescribed space.
Within this framework, the universal and the particular do not oppose but coalesce. The layered vocabularies of global myth and indigenous ritual are not fragments to be reassembled, but active voices within an ongoing dialogue between body and space, instinct and reflection. The recurring image of the boat — at once cradle and coffin, ark and vessel — carries the double weight of beginning and ending, presence and transcendence. It invites the viewer not toward a stable meaning, but into a dynamic field of thresholds, where one world continuously gives way to another, and where the sacred persists as the texture of transition itself.
--------------------------
A „Világok között átutazóban” az átmenet állapotát vizsgálja mint képi és pszichikai tapasztalatot.
Az utazás itt nem helyváltoztatás, hanem a tudat elmozdulása: egy liminális folyamat, amely a test, az emlékezet és a kollektív képzetek határterében zajlik. A munkák az indonéziai Sumbán és Jáván végzett terepkutatások tapasztalataira, valamint archaikus rituális struktúrákra épülnek, amelyeket nem kulturális referenciaként, hanem működő képi rendszerekként értelmeznek.
A szakralitás ebben az olvasatban nem a templomhoz kötődik, hanem az átlépés gesztusaiban válik érzékelhetővé. Ez a pozíció sajátos feszültséget kap a kiállítás terében: egy egykori katolikus barokk templomban, amely ma galériaként működik, valamint a templomban szentélyében felépített szentélyben tautologizálódik. A művek nem a kultusz terét aktiválják újra, hanem elmozdítják annak tekintélyét, és a szakralitást nemcsak hitként, hanem érzékelési módként hozzák működésbe.
A visszatérő motívumok – az átkelés, a csónak, a lebegés, vízszerű áramlés – az átmenet topográfiáit jelölik ki, ahol kezdet és vég, jelenlét és feloldódás egymásba csúszik. A képek nem jelentéseket rögzítenek, hanem állapotokat hoznak létre: olyan nyitott struktúrákat, amelyekben a szakralitás maga az átmenet tapasztalataként marad jelen.
Jero Raos - „Mély érzés” Zenei improvizációk Méry Beáta "Világok között" kiállítása apropóján (Limes Galéria, Révkomárom, 2024. május 3.) Kép mint kotta: egy őszinte válasz a művész festményeire jogjakartai zenészek előadásában: szimbólumok, vonalak, színek és érzések felfedezése zenei eszközökkel. zenészek: Andy Amrullah- koncepció,hegedű. Bowo (Master Gamelan)-gamelán, Wahono Simbah- ének.
Jero Raos - "Deep Feeling" Musical improvisations on the occasion of Beáta Méry's exhibition "Between Worlds - Travelling Through" at Limes Gallery, Komárno, 03.05. 2024. Image as score: a sincere response to the artist's paintings performed by musicians from Yogyakarta: an exploration of symbols, lines, colours and feelings through music. Musicians. Bowo (Master Gamelan)-gamelan, Wahono Simbah- vocals.
